Már az első nap után megszerettük Ománt. Közvetlen volt, élhető, biztonságos, és nem utolsó sorban az időjárás első osztályú télen: nappal 26-28C, éjjel 16-19C.
Muscati tartózkodásunk után nyakunkba vettük az országot. Még a repülőtéren magunkhoz vettünk egy ingyenes térképet, és a tervek szerint körbeautóztuk az ország északi részét.
Mint látható kétszer két sávos kivilágított út nagy leálló sávval. Nagyjából ilyen utakon lehet közlekedni. El is kél az ilyen tágas lehetőség, mivel Ali általában nem tud vezetni. Óriási terepjárókkal közlekednek, csak a szegényeknek van a képen látható középkategóriás autója. Mindenhol körforgalom van, ahol mindig torlódnak a járművek. Ali addig nem hajt be a körforgalomba amíg 100 méteres körzeten belül jön autó. Viszont a belső ívről szívfájdalom nélkül kanyarodik ki a körforgalomból. Indexet nem használnak, így nem is lehet tudni, hogy merre igyekeznek. Nagyjából az a legnagyobb kihívás Ománban, hogy a körforgalomban ne törd össze az autódat. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy lassan vezetnek, nem száguldoznak, és minden településen fekvőrendőr lassítja a közlekedés 100-500 méterenként. Tehát a vezetés sem igazi probléma: széles utak, lassú tempó, elég hely mindenkinek.
És hát a benzin ára ... te jó ég ... !!
Első utunk az egyik leghíresebb wadi-hoz vezetett: Wadi As Shab.
Muscatból Qurayyat felé kell menni a tengerparti autópályán ( természetesen ingyenes ). Omán északi részén észak-déli irányban egy hegy fut végig a tengerparttal párhuzamosan.
Mi is az a wadi? A wadi egy szurdokvölgy, ahol a hegyről leérkező csapadék kis öblökben megáll, tavakat ill. patakokat formál mielőtt beömlik a tengerbe.
Ománra jellemző, hogy amikor az eső esik, akkor a hegyekben összegyűlő csapadék lezúdul a völgyekbe, és pillanatokon belül megemelkedik a vízszint akár több méterrel is. Ez ellen a helyiek nem töltésekkel védekeznek, hanem hagyják, hogy a megáradt folyók szabadon áradjanak amerre akarnak. Ennek megfelelően az utakon mindig előrejelző táblákkal jelzik, hogy adott esetben az út víz alá kerülhet, és az út mellé kirakott piros oszlopok ha nem látszanak, akkor a vízszint több mint 1 méteres.
Visszatérve a wadikhoz, Ománban rengeteg wadi van, vannak népszerűek, eldugottak, jól kiépítettek, illetve veszélyesek.
A jól kiépítettekbe járnak a helyiek piknikezni: kitelepül a család, esznek isznak, elvannak, majd haza mennek. Ománban a szultán nagy erőket mozgat meg azért, hogy leszoktassa az arabokat a szemetelésről. Nagyon rossz volt látni korábbi utazásaink során, hogy hogyan szemetelik össze a sivatagot és az országukat az emberek Marokkótól, Jordánián át Qatarig. Ez alól üdítő kivétel Omán. Mindenhol van szemetes, és figyelemfelhívó tábla a szemetelés ellen, nagy konténerekbe gyűjtik a szemetet! Persze az átnevelés nem egy gyors folyamat, de most kb. azon a szinten állnak mint Magyarország.
Irány a wadi. Egy kisebb tavon kellett átkelni a wadi bejáratáig. Helyi csónakszolgáltatás 150 Ft-nyi összeg fejenként egy útra.
A csónakban együtt utaztunk pár helyi sráccal, akik éppen kitelepültek a wadiba pihenni ...
gyalog felfelé a folyómederben ...
éppen egy hónapja nem esett az eső, nyugodtan mehettünk ...
piknik helyi módra. Minket is invitáltak, de életünk első wadi élménye fontosabb volt ...
elzárt türkizkék tavak a sziklafalak között ...
kiépített út nincs, hiszen esős időszakban itt hömpölyög az áradat...
mindenhol egy szirén ...
fürdőzés páneurópai módra ...
Délután 4 óra körül mindenki jött visszafelé. A csónak szolgáltatás fél5-ig volt elérhető, és 6 óra tájban sötétedett.
Első kihívásunk hevesen közeledett: hol fogunk aludni? A környéken város nincs, csak kisebb települések. Így elmentünk a szomszéd településre: Tiwi-re, hátha van ott valami szálláslehetőség. Végülis egy utca volt, sok kecskével, más nem nagyon. A falu közepén volt egy kis csehó, és 4 ember ült a bejáratnál. Megkérdeztem tőlük, tudnak-e valami szállást. Pár perc! gondolkodás után az egyik mondta, hogy van egy épülő háza, ha gondoljuk megszállhatunk ott. Az árat sokalltam, de azt mondták, hogy 7 km-re van, ezért úgy döntöttünk, megnézzük. Az hozzá tartozik, hogyha valaki Ománban azt mondja, hogy 7 km, az a valóságban 12 km körül van. Beültek a mi autónkba ketten ( egyik a ház tulaja, a másik aki beszélt nagyjából angolul ), és elvezettek minket a hegyen fel egy kis faluba, ahova csak valami földút vezetett. Az egyik kis domb mögött egy új-építésű település tűnt a szemünk elé, mecsettel ( mert mecset mindenhol van ). A falu szélén a második házhoz vezetett a fickó, nyitva volt minden, a bejárati ajtó kulcsa az ablak párkányon. Bementünk, körbejártuk, nem volt semmi csak egy fürdőszoba és a csupasz falak. Körbenéztünk, és megállapítottuk immár sokadszorra, hogy az arab építészet nem a tartós történelmi emlékek megalkotását célozza meg. Mivel nem engedtek az árból, ezért elálltunk az üzlettől, és visszavittük őket a kocsmához ( persze Ománban nem lehet alkoholt kapni, tehát inkább nevezzük kultúrkocsmának ). Mire visszaértünk, addigra kellően besötétedett. Az út mellett ki volt írva, hogy itt is van egy wadi: Wadi Tiwi. Oda is kanyarodtunk ( hiszen szabad a vadkemping, sátrunk is volt, sötét is volt ... hajrá ). Kis keringő után találtunk is a wadi bejáratánál egy kis focipályát, ahol fel is vertük a sátrat.
Balra lehet látni, hogy volt egy nyilvános WC is. Ománban mindenhol van nyilvános WC, ami szintén ingyenes, és mindegyik egységnél van egy vendégmunkás, aki folyamatosan tisztán tartja, van kézmosó szappan, és minden ami kell.
Csendes hely volt ( legalább is így gondoltuk ). Eztán este 8 órakor megszólalt egy mecset. Kissé távol volt, és hangszórók nem felénk irányultak ( a képen jobbra fent ), úgy gondoltuk jó helyen vagyunk, nem lesz túl hangos. Aztán pár pillanat múlva megszólalt még kettő mecset, ekkor kezdtünk gyanakodni, hogy három mecset van a környéken, és sikerült olyan helyet választanunk, ami a 3 mecset alkotta háromszög közepére esett. Így tisztán hallottuk amit a müezzin mondott, még szerencse, hogy napkeltéig csendben volt minden.
Reggel egy kis reggeli a padon, a helyi kecskék és az időközben feléledő lakosság élénk érdeklődése közepette, de nem történt semmi extra, összepakoltunk és irány tovább dél felé.
Elhaladtunk a tengerpart mellett ...
az öbölből Ali egy nagy nekirugaszkodással jutott ki a nyílt tengerre ...
Utunk következő célpontja ...
Ez egy olyan partszakasz, ahova a teknősök az év minden napján visszatérnek tojást rakni. A turistákat szervezett körülmények között viszik ki este 9 órakor ill. hajnali 4 órakor induló túrák alkalmával teknősöket nézegetni. El is mentünk a központba helyet foglalni az esti túrára.
Ezután kerestünk szállást ( mert a teknős központban méregdrága volt ) ...
Sikerült lealkudni a szállás díját a felére ( mivel nem volt egyetlen turista sem rajtunk kívül ), valamint itt láttuk az egyetlen egy és egyben utolsó részeg Ománit ...
A délután hátralévő részében körbenéztünk a környéken. Ezen a vidéken kezdődik a sivatag, az emberek megpróbálnak védekezni a terjeszkedő homok ellen ...
fel kell készülni, hogy vagy kecske vagy pedig teve mindig lehet az úton...
Ezután este fél9-re visszamentünk a központba, hogy 9-kor induljunk teknőst nézegetni.
Este 10-ig várt kb a csapat az induló helyen, amikor is értesítették a nagyérdeműt, hogy a ma esti teknőstúra elmarad, mivel egyetlenegy teknős sem jött ki a partra tojást rakni. Kissé csalódottan mentünk vissza a szállásunkra, sajnos nem akartunk még egy éjszakát erre a projektre áldozni.
Másnap irány észak felé, a fentiekben említett hegyet most nyugatról megkerülve újabb célpont felé vettük az irányt.
Utunk során ...
horgásztak a helyiek ...
majd a tenger éppen elöntötte az utat, és a helyi asszonyok tanakodnak ...
de a kemény magyarok elindultak ...
szerencsésen átértünk. Kecskék gratuláltak a tetthez ...
Sur városa ...
Következő uticélunk: Wadi Bani Khalid és a szomszédos Al Mintarib. Úgy döntöttünk, hogy a wadira szánunk egy fél napot ( fürdőzési célzattal ), és inkább Al Mintaribot nézzük meg a naplementénél. Al Mintaribnél kezdődik a sivatag, az igazi téglavörös homoksivatag. Az aszfaltos út Al Mintaribig vezetett, a faluba ki volt írva, hogy tovább csak 4*4-s autókkal lehet menni.
itt egy kicsit szomorúak lettünk, mivel a sivatag a falu körül tele volt szeméttel, és ez annyira nem volt jellemző Ománra, hogy kissé kedvünket szegte ...
egy kis nepáli kaja a szállásunkon: csirke curry és grillezett hal ...
Másnap irány a Wadi Bani Khalid.
Az emberek vezetéket építettek, aminek vizével öntözik kertjeiket ...
itt fürödtünk ...
A wadiban feljebb egy barlag van, ahonnan tör elő a víz a hegy belsejéből. Ki van táblázva, és mindenki oda akar eljutni. De a barlang egy nagy átverés: a hegy oldalában egy fél méteres résen kell bemászni egy teljesen sötét alagútba, ami nagyjából 1 méter magas, és 30 méter hosszú ( nevezzük csak depresszió-csatornának ), és az vezet be valami forráshoz a tök sötétbe. Szóval ezt mi kihagytuk.
Átkelés ...
és a fürdés ...
Persze itt is lényegében csak a turisták fürödtek, a nőknek tanácsos nem túl hivalkodó fürdőruhában. Nem mintha bármi is történne, de nem illendő errefelé a hiányos öltözködés.
A wadiból délután 2 órakor elindultunk következő uticélunk felé: Nizwa városába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése