Madár

Utazás Marokkóba

Marokkó a végletek és a végletes változatosság országa. Ízelítő abból a korból, amikor még nem özönlötték el a kínai termékek a világot, amikor az élet ( főleg a városon kívül ) még nem a pontosan szervezett időbeosztásról szól. Furcsa kettősség tapasztalható az országban: egyfelől a turista biznisz tökéletes kiaknázása, másfelől egy kellemes élhető világ.

Portugálián keresztül Lisszabonból utaztunk Marrakech-be repülővel. Budapesten 24 fok volt, Lisszabonban 21 fok, Marrakechben pedig 35 fok.

Lisszabonban töltöttünk egy éjszakát egy hostelben.

Az este eléggé zajosan telt, mivel a szomszéd szobákban fiatalok buliztak hajnalig. Aztán mi is korai ébresztőt tartottunk nekik: a szobánkban található két fém! éjjeli szekrény többször is nagy robajjal felborult, és hamarosan hallottuk amint felébredtek az éjjeli vitézek.

Gondoltuk, majd kipihenjük magunkat Marrakechben, de hát az imára hívó hang teljesen másképp gondolta...

Busszal közelítettük meg a belvárost, mivel a reptéri taxisok csak dupla áron hajlandóak bevinni a városba. Persze akkor még nem tudtuk, hogy elsőmarokkói utasként a különbözetet hamarosan leveszik rólunk ( erről majd a Marrakech résznél ).

A buszból kaptuk az első benyomásokat:  a műanyag, pálmának álcázott adótornyot nem láttunk még sehol.

Marrakechben kétféle taxi van: a petit taxi ami a képen látható kis méretű, általában rozoga taxi, ami csak rövid távolságokon mozoghat, és a városból nem mehet ki. A másik általános taxi: a grand taxi, ami egy még rozogább mercédes taxi ( kb 20-25 év közötti átlagkorú ), és ez kimehet a városból, cserébe izgulhatsz, hogy mikor döglik be. Persze légkondi egyikben sincs, az ablak sehol nem működik, mindig le van húzva, és az autó csörög-zörög; viszont olcsó, ha kellően le tudod alkudni.

Javasolt a buszok használata, ami olcsó, tiszta, kultúrált.

Marrakechben 3 napot töltöttünk, majd elutaztunk az Atlasz hegységen túlra, a sivatag mellé: Zagorába.

Szépen kiszámoltuk, hogy mikor kell indulnunk, hogy elérjük a buszt. Azonban sajnos Marrakechben előfordul, hogy az óra nem a jó időt mutatja ...
Beültünk egy taxiba, miután lealkudtuk a viteldíjat. Elindultunk, és véletlenül rápillantottam a taxis órájára. Nevetve mondtam neki, hogy nem jól jár az órája. Erre mondta, de igen ez a jó idő. Ekkor gyorsan levert a víz, mivel 12 percünk volt a busz indulásáig, és elvileg az indulás előtt fél órával a csomagok adminisztrálása miatt meg kell jelenni az állomáson. Erre nekünk mind 12 percünk volt: szóltam a sofőrnek, hogy csapjon a lovak közé. Lelkes volt, és 10 perc alatt legyűrte a városi forgalmat, így maradt két percünk az indulásig. Persze Marokkóban mivel semmi nem indul akkor, mire ki van írva, ezért utólag kiderült, kár volt sietni, hisz úgyis fél órás késéssel indultunk.
Ez a késés egész Marokkóra jellemző, nem siet senki, úgyis késik minden ( egyedül a reptéri busz volt percere pontos ).

Az út 11 óra volt Zagoráig. Nem a távolság miatt, hanem az Atlaszon át vezető út miatt. Az átlag sebesség 40 km/óra körül alakult, az Atlaszban 50-100 méterenként erős kanyar, fékezés, emelkedő, lejtő stb., és mindez 120 kilométeren keresztül.
Az odaúton csak egy ember hányt ( csak félig volt a busz ), de a visszafelé vezető úton ( tele volt a busz ) 3 felnőtt és 2 gyerek dobta ki a taccsot. A helyzet oly tragikus lett, hogy a váltó söfőr is hátrament megnézni, hogy van-e elhullás, mert hát olyan hangok jöttek, és igazán senki nem mert hátrafelé nézni, mert hátha ihletet kap. Gyanítom autóval sem kellemesebb az út, ezért dedalon-huszárok ne merészkedjenek a környékre.

Pedig a busz teljesen jól felszerelt volt, kitűnő állapotban, de mire megérkeztünk, a mi gyomrunk is cafatokban lógott.

Leírhatatlan az Atlaszon átvezető út ...

de jó kihívás, ha valaki a határait akarja feszegetni.

Zagorába késő délután érkeztünk meg. Az út Agdes után a Draa folyó völgyében haladt vagy 100 km hosszan.

A helyiek elmondása alapján a Draa folyó az élet forrása azon a vidéken, de az időjárás változás miatt évről évre csökken a vízszint, és emiatt nagy az elvándorlás. Tavaly Zagorában a Ramadán idején annyira meleg volt, hogy a helyiek sem bírták, ezért teljesen kiürült a város. 55 fok felett volt a hőmérséklet heteken át.

Zagorában kerestünk egy szállást, és még aznap este megszerveztük a sivatagi túránkat. Zagorbán elmondták, hogy most már a szezon vége van, nagyon meleg napok jönnek, kevés a turista, de érezzük jól magunkat, a sivatagban 55-60 fok lesz nappal.

Zalai berber

Két éjszakát aludtunk a sivatagban, két éjszakát Zagorában, majd vissza Marrakech-be.

Persze a busz ekkor is késve indult, majd indulás után 300 méterre megállt, felfúvatta a kerekeit, majd 10 perc múlva ismét megállt egy faluban, ahol a sofőr leszállt ( mindenki a buszon maradt ), és vagy 10 percen keresztül kedélyesen elbeszélgetett valami ismerősével, látszott, hogy nem zavarják az utasok.

Mikor sikerült ismét elindulni majd 1 óra késéssel, igencsak be akarta hozni az időt, és ennek volt köszönhető, hogy az Atlasz hegységben meghánytatta az utasokat.

Miután leszállítunk Marrakechben, gyorsan béreltünk egy grand taxit ( a tragacsabb fajtából ), és avval a lendülettel elutaztunk egy hegyi faluba, ami kiindulási pont volt az Atlaszban töltött 5 napos túránknak.

Sikerült egy nagyon jó szállást kifognunk: Riad Imlil, és mivel mi voltunk az egyedüli vendégek, ezért féláron szálltunk meg.

5 aktív pihenéssel töltött napot voltunk a hegyekben. Utána a szálló tulajdonosával megegyeztünk, hogy elvisz minket vissza Marrakechbe. Hogy ne legyen ez sem egyszerű, félúton az autónak beálltak a fékei, így egy 2 órás kényszerpihenő után érkeztünk vissza Marrakechbe, ahol eltöltöttük az utolsó éjszakát és másnap indultunk haza.

Természetesen mivel Marokkóban vagyunk a repülő több mint egy órás késéssel indult, így az utazó németek lekésték a csatlakozó járatot.

Persze mi csak mosolyogtunk, hiszen tudtuk, hogy az örökös késéssel is jól együtt lehet élni, hisz mi mást sem tettünk az elmúlt két hétben.

Ha megkérdezné valaki, hogy:

- Marokkó biztonságos? Azt mondanám teljes mértékben!

- Marokkó szemetes? Azt mondanám: nem érik el Egyiptom szintjét, de lenne mit javulni!

- Marokkóba bárki menjen? Azt mondanám: csak az ütésállóbb fajtából ( persze itt a hátizsákos utakra gondolok, nem a gondosan megszervezett turistakopasztó utakra gondolok ).

- Meddig marad Marokkó? Azt mondanám max. 5-10 évig még, utána kezelhetetlen lesz a népesedés, az időjárás változás, a hulladék kezelés és elözönli a kínai piac.
- Mi mennyibe kerül Marokkóban? Azt mondanám: nagy eséllyel sohasem tudod meg, általában annak a negyedébe-ötödébe.

Marrakech

Egy, a turisták teljes kiaknázására alapuló város.

Ott hagytuk abba, hogy a repülőtérről taxi helyett, busszal mentünk be a belvárosba, nevezetesen a 19-s busz a Djemaa El Fna téren áll meg.

Az első 3 napi szállásunkat lefoglaltuk előre, bent a medinában, hogy jó helyen legyünk és még térképünk is volt, hogy hol van a Riad Villa Mouassine. Kissé melegben hátizsákkal a hátunkon, elkezdtük keresni a térről kivezető megfelelő utat. Olvastuk korábban, hogy ne üljünk fel alkalmi idegenvezetőknek, és hessegessünk el mindenkit mert csak le akarnak venni. Csapatokban akarják beszervezni a turistákat, összedolgoznak, látszólag az egyik becsületesen vezet téged, míg a másikat elzavarja, de akit elzavar az is a bandához tartozik, szépen kidolgozott koregográfia az egész. Ezek a csapatok NEM veszélyesek, csak el akarnak vinni bizonyos helyekre, ahol méregdrágán vásárolhatsz, illetve idegenvezetői tevékenységéért pénzt vár. Láttunk több turista csoportot, akik csapatokban vonultak az egyik üzletből a másikba, gondolom minden helyen jobban és jobban megkopasztották őket! Asszem a Magyarországon is hódító utaztatós, étkeztetős vásárlásokat is Marokkói know-how-al építették fel.

Szóval az első probléma az volt, hogy abszolút nincsenek utcanév táblák, nincsenek azonnali tájékozódási pontok, viszont vannak szűk utcák ...

mindenhol piac, piac hátán ...

és első alkalommal igencsak el tud tévedni az ember, konkrétan egy idő után selytelmünk sem volt, hogy hol vagyunk, pedig térképünk is volt, és a világon még sehol nem tévedtünk el!

De itt igen, hát mi is eltévedtünk. Miután ezt beláttuk, az újabb kétség, hogy kinek hihetünk? Kiválasztottuk az önként ajánlkozók sorából ( mert 10 méterenként valaki ajánlkozott ), a legidősebb legalacsonyabb fickót és követtük. Gondoltam, ha valami gubanc lesz, ezzel könnyebben elbánunk.

Zegzugos utcákon vezetett minket, és háromszor vissza akartunk fordulni. Legutoljára a szállástól 40 méterre mondtam a fickónak, ha gubanc lesz akkor megeszem. És egyszer csak megérkeztünk egy hihetetlen helyre, ahova egy hét önálló bolyongás után sem találtunk volna oda! És ez nem túlzás! A medinában való közlekedéshez, megérzés kell, és első alkalommal mindenképpen valami vezető, mert nincsenek tájékozódási pontok, nem látsz ki a szűk utcákból, nincsenek térképek, látszik rajtad, hogy elsőutas turista vagy ezért mindenki próbálkozik, és önzetlenül senki nem segít!

MERT Marokkóban SEMMI SINCS INGYEN! És ez végletesen így van!

Miután megérkeztünk a szállásra, adtunk a fickónak egy kis összeget, ami pont a reptéri taxi és a reptéri busz árkülönbözeténél két pohár frissen facsart narancslé árával volt kevesebb. Ha taxival jöttünk volna, akkor a taxis: cécó, és felesleges körök nélkül vitt volna egyenesen a szállásra.

Na mindegy, az első élmény megtörtént.

A szállás csendesnek tűnt, gondoltuk jót alszunk majd. A legfelső szinten voltunk. A szállásunk egy tipikus riad volt ( középső udvar köré épült épület ), 5 szobával. A legfelső szinten egy szoba van, szomszédok nélkül, felettünk az ég, terasz stb... Gondoltuk kipihenjük magunkat a lisszaboni affér után.

Aztán mikor megszólalt az első imára szólító hang napnyugta után, akkor kezdtük sejteni, hogy ez más világ. Hangszórókon jön a felhívás, 5 percig szól magas hangerővel. És amire nem gondoltunk: naponta legalább ötször szólt a hangszóró, és a legkorábbi hajnali fél négy után! A teljes pihenés ugrott, tehát ha valaki aludni akar, az NE menjen a medinába, vagy keressen földszinti szállást, ott talán nem ébred fel a müezzin hangjára. Na ezt is bebuktuk! Semmi baj, ez más világ, és ezért jöttünk!

A szálláson elmagyarázták az utat a Djemaa El Fna térig, mert ez az egyetlen tájékozódási pont, és a medinában bolyongva néha fel lehet fedezni táblákat, ami a térre vezető szigorúan a legkacskaringósabb, és a legtöbb piacon átvezető utat jelöli ...

de jobb híján és kizárólagosan is csak ez az egy tábla létezik. Ha a térről a szállásig tudja az utat, akkor megnyugodhat az utazó, mert a térre nagy valószínűséggel oda lehet találni, persze csak az a kérdés, mennyi idő alatt.

Két napi medinai bolyongás után nagyjából az ember már tudja mi merre van, és a magabiztosságod látszik is rajtad, mert egyre kevesebben akarnak idegenvezetni, és te is egyre jobban felismered a kis csapatokat, mert mindenhol ott vannak, amerre a turisták járnak.

Érdekes, hogy láttunk az ajtókon posta nyílásokat is, ez az örök rejtély hogy mit írnak a levélre címnek?!

Az egész medina egy nagy piac ( szuk ) ...

és hihetetlen, hogy olyan emberek is vannak, akik arra akarnak téged beszervezni, hogy például egy kis piacot megmutassanak: pl: itt ez egy szamár, ez pedig csirke, és itt vannak a fűszerek stb..., és természetesen ezért pénzt vár. Persze nem csinálnák, ha nem lenne néha sikeres akció.

Tehát az emberek mindenből pénzt akarnak csinálni: ha valaki le akarsz fényképezni, vagy csak a boltját, akkor azért is fizetni kell ...

A város medinájában, vagy az mellett lévő nevezetességekből nem sok van, viszont annál érdekesebbek, nem mintha az egész medina nem lenne egy kultúrsokk.

A medina egy fallal körbevett óvárosi rész, ahol autók nem járnak, csak öszvér/szamár szekerek, biciklik, mopedek. Jellemzően a medinában mindig terjeng valamilyen szag, általában szamártrágya szag, mert ugye eső nem esik és a szamarak pedig dolgoznak. De ez nem kellemetlen, szinte észre sem lehet venni.

Aztán árulnak itt mindenfélét, de szó szerint ...

Egyik leghihetetlenebb része a medinának a bőr kikészítő rész, ahol a nyers bőrt dolgozzák fel, a megfelelő szagok kíséretében. A fotókért 2 eurónyi összeget fizettünk.

Beton kádakban vegyszerezik a nyers bőrt ( kb. 36 fok meleg lehet dél körül ) ...

majd lehántják róla a szőrt ...

a bal oldali barna ruhás férfi a felhajtó, és ő szedi le a pénzt a turistákról. Velünk volt egy kis összetűzés, mert követeltem, hogy adja oda a gyerekeknek, és kb 2 perc kiabálás/ordibálás! után oda is adta ...

ezután galamb ürülékbe áztatják hetekig, és a napon kiszárítják ...

egy tábla ( 1 négyzetméter körüli ) kikészített bőr értékesítési ára cca 90 eur.

ideje lenne az embereknek Magyarországon átértékelni a munkáról alkotott képet ...

És a logisztika ...

Vannak a medinának nyugodtabb részei is.

Iszlám bentlakásos iskola:

valamelyik palota ...

La Kotobia mecset, ahova turista nem mehet be ...

és egy régi palota rengeteg gólya fészekkel ...

Érkezésünk estéjén elmentünk vissza a Djemma El Fna térre, hogy megnézzük első nekifutásra, miért is része ez az UNESCO világ örökségének, és miért kábulnak el turisták, hacsak a nevét hallják.

Hihetetlen egy tér az biztos!

A tér La Kotobia mecset felöli végén tömött sorokban várják a turistákat a lovas szekerek. Ha nem látnánk, akkor a masszív lószarszagról tudni fogjuk hol van. Itt áll meg egyébként a reptéri busz is.

Szóval a téren vannak a 

- piacosok, akik standokon árulják a többnyire kínai portékájukat ( marokkói árut csak a medina belső részében találni ), aztán az 

- éttermesek, akik minden este befüstölnek, az egész téren terjengenek a szagok, és lasszóval fogják a turistákat ...

- egyéb szolgáltatást nyújtók, akik mindenféle módon le akarnak venni:

• karórások, sapkások, kalaposok, nyakláncosok
• henna festők: minket első este levettek, mondtuk nem akarjuk, de az egyik elkapta a párom kezét és már rajzolt is rá valami rondaságot, azt mondta ajándék: de később elvárta, hogy az ajándékért is fizessünk, persze olyan pofátlan nagy összeget mondott, hogy végül a tizedével is jól járt ( második lehúzásunk )
• kígyósok,

ha közel mész hozzájuk akkor már dobják is a kígyót a nyakadba, amiért fizetni kell, ha fényképezni akarsz akkor is fizettetnek, vagy elzavarnak ( vagy stikában fényképezel ) ...

• majmosok: ezek a legtrógerebbek, mert a majom már rád is ugrik ha a közelben vagy, és már fizethetsz is.
• cipőpucolók,
• csigások,

fogászok,

• narancslé árusok: itt minden nap többször is ittunk frissen facsart narancslevet. Rengeteg ilyen pavilon van, és mindegyik folyamatosan kiabál neked, hogy menj oda hozzá.

• alkalmi színtársulatok: ezek alkalmi színdarabot adnak elő, többnyire nem érteni miről van szó, és a helyiek figyelik őket. DE HA véletlenül egy turista is beáll a tömegbe, akkor egyből kiszúrják, és vércseszerűen megrohanják, hogy fizessen a nézésért.

• bohócok: izléstelen ruhában odaugranak eléd, ugrálnak, és valamivel csörömpölnek, és persze tartják a markukat, fényképért meg főleg.

Meg kell tanulni a téren kezelni ezeket a helyzeteket. Határozottan vissza kell utasítani őket, és akkor békén hagynak, de mindig jön a helyére másik. Érdemes megtapasztalni. Attól függetlenül hogy érdekes hely, számukra a turista-lenyúlás paradicsomaként rögzült.

Az éttermekben érdemes enni. Mi ott ettünk, ahol a helyiek ettek ...

kedvesek voltak, látszott rajtuk, hogy ők nem a turisták lenyúlására mentek rá, és a kaja/tea is jó, olcsó volt.

Éttermi szolgáltatást általában jobb, ha nem a téren vesszük igénybe, hanem a tér melletti éttermekben étkezünk ...

 Vagy az elvetemültek, a helyiek által látogatott betérőkben próbálkoznak ...

Marokkóban mindenhol tajint vagy kusz-kuszt akarnak a turistákkal etetni. Mind a kettő egyszer elég, íztelen zöldség és hús egyveleg. Van jobb étel is, keressük meg.

Jó hely Marrakech, biztonságos, 4 napot el lehet tölteni ott.

Érkezésünkkor még csak 34 fok körül volt Marrakechben, és az éjszaka 21 fok körülire hűlt le.

Azonban elutazásunk előtt a városban már 45 fok volt, és éjjel sem hűlt 27 fok alá. A hőhullám elérte a közeli Portugáliát is, ahol 35 fokos hőség várt minket a hazautazásunk idején ( Budapesten pedig 23 fok ).

Szahara túra - Marokkó

Késő délután érkeztünk meg Zagorába. Zagora egy régi kereskedő város, és a Szaharán átvezető karaván utak kiinduló helye ( ebből ma már nem sok látszik ). Innen Timbuktuba - Mali ( át a sivatagon ) 52 napig tartott az út a teve karavánoknak, itt tankoltak fel, mielőtt nekivágtak a dűnéknek.
Szóval kerestünk szállást, és a Chez Ali nevű kisebb vendégházban szálltunk meg. Mint megtudtuk a magas hőmérséklet miatt a turista szezonnak vége...

és már csak az elvetemültek jönnek túrázni a Szaharába. Mi azért gyorsan megszerveztük, és másnap reggel hajrá. Megkérdezték, mikor akarunk indulni: fél 10-kor vagy tízkor. Mi a korábbi időpontot választottuk, de ennek ellenére fél 11-kor indultunk. Mohamed a sofőr ( nemrég nősült, gyereke nincs, de legalább 5 gyereket szeretne ), rendes ember egy 4x4-s terepjáróval vitt minket Zagorából a sivatagi táborunkba ( 170 km ).
Közben a program szerint megálltunk egy helyi kisvárosban, Tagounite-ben, ahol megmutattak nekünk egy tipikus kasbah-t ( sárból tapasztott település, ahol élnek az emberek ). Minden annak megfelelően épült, hogy kizárják a nagy meleget, és elviselhető hőmérsékletet tartsanak a házakban. Esőcsatorna, eső elvezetés az nincs, hisz nagyon ritkán esik, viszont van 50-55 fok körüli hőmérséklet nyáron, amit az itteniek is nehezen viselnek. A szemközti falon lévő ablakot nevezik "berber telefon"-nak, mivel az asszonyok az utcán álldogálva beszélgettek a ház lakóival, akik az ablakból nézték a hömpölygő tömeget :-) ...

a temető ...

fazekas műhely ...

festik az elkészült agyag edényeket ...

Aztán tovább M'Hamid felé. Útközben megálltunk egy nyilvános kútnál. Kb 20. méter mély kútból mindenki magának húzza fel a vizet évszázadok óta, a helyiek nagy becsben tartják ezeket a helyeket...

M'Hamidban egy kis ebéd, majd kora délutáni henyélés, megvártuk hogy a hőmérséklet kissé csökkenjen ...

Délután 4 körül elindultunk a sivatagi táborhelyünk felé. Kaptunk egy vezetőt, ő a kék turbános: Rashid, aki az elkövetkezendő három napon végig velünk volt, bármi kellett segített. Sem a Mohamed, sem Rashid nem volt tolakodó, rendesek voltak, mindig rendelkezésünkre álltak.

M'Hamidtól cca. 70 km-re volt a szálláshelyünk a dűnék között. Út ( egy sávos aszfaltozott ), csak M'Hamidig vezetett, utána a sivatagon át megérzés alapján.

M'Hamid

A helyiek próbálnak gátat szabni a sivatag terjeszkedésének, homokfogókkal kerítik körbe a várost ...

A hegyek fokozatosan eltűntek, a kősivatagot pedig felváltotta a homok ...

éppen az úton állunk ...

kezdetben itt-ott volt valamiféle növényzet ( hogy honnan szedik a vizet, azt nem tudom ), de később egyre gyérebb lett ...

Út közben megálltunk egy oázisnál. A kép alján látható sötét üregből szivárog a víz, ami idevonzza a környék állatait is ...

Napnyugta előtt érkeztünk meg táborhelyünkre ...

csak mi voltunk a táborban ...

a sátrunk ...

az alvó berber ...

Csend volt, igazi csend. A szél sem mozdult. Azt hiszem ezért érdemes volt ...

Másnap tevegelés, egy cca. 14 km-re lévő oázisba, vissza a kősivatagba ...

vezetőink ...

a kép jobb felső részén a távolban egy fa látható, ott álltunk meg pihenni ..

a fa közelebbről ...

az akácia valamilyen anyagot/mézgát választ ki magából, amit begyűjtenek, és a vízbe rakva frissítőként használják ...

3 óra tevegelés után megérkeztünk az oázisba, és a pálmafák alatt stresszeltük magunkat délután 4 óráig ...

Ha valaki biciklivel menne, itt vannak a GPS koordináták a kút melletti pálmafán ...

Délután vissza a táborba ...

a dűnék között kemény felszín tűnik fel, főleg a kő és a homok sivatag határán. Azt mondják, ez a régvolt tengerfenék, merthogy a Szahara helyén valaha tenger volt. Az tény, hogy a sivatag alatt majd mindenhol van víz, táborunkban is szivattyúval hozták a felszínre. Ez a víz viszont sós, nagyon sós, a visszahúzódott tenger maradványa lehet, ivásra alkalmatlan ...

és a szellemlovas ( szellemtevés ) ...

A sivatagban a hőmérséklet nappal 55-60 fokig ment fel, éjszaka 18 fokra csökkent le ( mikor ott voltunk ). Naplemente körül kellemes volt a hőmérséklet egy kis sétához a dűnék között, mindenképpen érdemes volt eljönni az Erg Chigaga-nak nevezett dűnék közé ...

Második éjszakánkon hajnaltól el kezdett fújni a szél. Reggel 8 körül vezetőink sürgettek minket, hogy pakoljunk össze és menjünk, mert homokvihar közeleg. A szél egyre erősebben hordta a homokot. De nem a nagyszemű homokot, hanem olyan volt mintha púdert hordana a szél: mindenhova belement ...

ekkor nyugtáztuk, hogy ez nem a mi világunk, és kívülálló alkalmi berbereknek: vezető és 4x4 terepjáró nélkül, az életben maradás esélye a dűnék között eléggé lecsökken. Úgy tűnik a tevék nem így gondolják ...

szinte semmit nem lehetett látni a homoktól, de a tevék rendületlenül mentek valamerre, és a sofőrünk is tudta az irányt ( GPS nélkül ), holott max. 20-50 méterre lehetett csak látni.
Kikeveredtünk a sivatagból, majd vissza Zagorába, és másnap Marrakech-be ...