Hegyek között - Marokkó - Toubkal túra

A szaharai 50 fok és az Atlaszon át vezető út után hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, elmegyünk a hegyekbe ( ahol elméletileg 20-30 fok körül mozgott a hőmérséklet ). Ahogy buszunk visszaérkezett Zagorából Marrakech-be láttuk, hogy kint 46 fok van, ezért azonnali indulás mellett döntöttünk.

A buszállomáson fogtunk egy grand taxit ( sajnos csak egy volt, így kénytelenek voltunk vele megalkudni ), és célba vettük a hegyi túránk kiinduló helyét: Imlil.

Késő délután érkeztünk Imlilbe, szerencsére a rázatós szakasz nem volt olyan hosszú, csak 35 km, így relatíve jó kondícióban érkeztünk meg az 1700 méter magasan lévő Imlilbe.

Kerestünk gyorsan egy szállást, és megalkudtunk a tulajdonossal ( nem kellett sokat ). Mivel még nem kezdődött el a szezon ( viszont pont kellemes volt az idő ), a szállás árak még nem szálltak el, és mindenki örült a vendégnek.

Egyedüli vendégek voltunk, semmi zaj. Másnap megszerveztük a magashegyi túránkat, és sétálgattunk egy kicsit a környéken, bemelegítettük a végtagjainkat ...

Magashegyi túránk célpontja Észak-Afrika legmagasabb csúcsa: a Jebel Toubkal volt. Tervek szerint első nap: út az alaptáborig ( 3200 m ), második nap fel a csúcsra: 4167 m, harmadik nap vissza Imlilbe:1700 m, negyedik nap vissza Marrakech-be.
Másnap indulás. Az öszvérre felpakolták a csomagjainkat, élelmet és vizet ...

majd elindultunk reggel 10 körül szigorúan mindig csak felfelé.
Kezdetben volt még jobb út ( 2 km ) ...

majd elfogyott ...

Az alaptáborig cca. 12 km-t kellett megtennünk. Az út mellett végig kis menedék házak vannak, ahol lehet vizet, üdítőt és pár apróságot venni.

Majd késő délután elértük a menedék házat, ahol a következő két éjszakát töltöttük.

a völgyben jöttünk végig, a távolban látható hegy mögül ...

A táborban sokan voltak már. Általában hegymászáshoz szokott emberek, megfelelő öltözékben, eszközökkel, felkészülve a mászás körülményeire.
Mi még soha nem voltunk 2000 méter felett, sőt ilyen hegymászó túrán sem. Ennek megfelelő volt öltözékünk ( rövid nadrág, póló, pulóver, edzőcipő ). És még kis hátizsákunk sem volt. Viszont lelkesek voltunk, habár már az első 12 km is nyomot hagyott rajtunk.
Másnap reggel irány a csúcs. Fél ötkor már mindenki felkelt, és az egész tábor szinte egyszerre indult a csúcs irányába, napkelte előtt, sötétben, fejlámpák világítottak mindenhol a hegyen felfelé. Persze út nem volt, csak útirány.
Mi pirkadat után indultunk, gyanítom az utolsók között, mert hát ugye látni kellett valamit. Hátizsák híján némi kekszet és ruhát egy nylon zacskóba vittünk ( amit az egyik hegyi vezető könyörületességből beletett a zsákjába ), és elindultunk a nagy mászásra.

Hideg volt ... 10 fok alatt ... mi rövid nadrágban ... a vezető mondta ne izguljunk, majd bemelegszünk, és fent a nap is kisüt. Hittünk neki ... tovább...

Ugyanez lentről ...

Egyre feljebb jutottunk. 3500 m körül a szívem úgy kalapált ( gondolom a kevés oxigen miatt ), hogy egyre gyakrabban meg kellett állni. Párom jobban bírta, de rajta is meglátszottak a szokásostól eltérő körülmények.
Aztán 3700 m körül elfogyott lendületem, és arra gondoltam, mi a fenének strapálom magamat: út nincs, kövek között bugdácsolunk, 3 méteren 1 méteres emelkedő van, és még nagyon hideg is, és a szívem is ki akar ugrani a helyéből. Mondtam a páromnak, hogy forduljunk vissza. Ő viszont lebeszélt, hogy menjünk tovább, ha nagyon rossz lesz visszafordulunk. Megegyeztünk: tovább...
Aztán lassan hozzászoktunk a körülményekhez. Persze gyakran meg kellett állni pihenni, de lassan haladtunk felfelé.
Virág 4100 méteren ...

És a megérkezés ...

vezetőnkkel ...

Sikerült nyomot hagyni a hegyekben ...

Tavaszi Szél ...

És, hogy miért érdemes hegyre mászni? A kilátás miatt, és a teljesítmény miatt.
És, hogy szükséges-e a 8000 méter? Szerintem teljesen felesleges, mert 4000 méteren is minden megvan.
És, mi a helyzet az oxigén hiánnyal? Semmi különös, aki jó kondiban van, az átbillenik a holtponton, és minden megy tovább, csak kissé többet kell pihenni.
És volt ott mobil térerő? Igen.

Egy óra pihenés után irány vissza. Azt az elején leszögezhetjük, hogy a visszaút jobban megterheli az izületeket mint a felfelé vezető.
Azon az úton mentünk mi is lefelé ...

virág 3600 méteren ...

wellness program ...

már látszik a menedékház ...

az utolsó utáni mosoly ...

Mire leértünk épp elég volt. Sokan úgy szervezték az utazást, hogy avval a lendülettel vissza is mennek Imlilbe, de mi maradtunk egész nap, és pihentünk, hogy másnapi út kellemes legyen és ne gyötrelem.
Másnap 10 óra felé elindultunk vissza ...

látható az út és egy kis menedékház ( jobbra ) ...

aztán át egy kiszáradt folyó medrén ...

megérkeztünk a szállásra. Délután ettünk valamit egy helyi étteremben ...

a háttérben a kampón figyelő tekintetek ...

majd másnap délben vissza Marrakechbe.
Az elmúlt 3 napban cca 40 km-t gyalogoltunk fel/le, és úgy döntöttünk, hogy soha nem fogjuk megmászni a Himalája csúcsait, és legközelebb megpróbálunk jobban felkészülni, ha ilyesmire szánjuk rá magunkat.